A címben említett "poén" jutott eszembe, amikor olvastam Orbán megnyilatkozását az EU-s választási eredményről:" „Ha 45-öt mond, akkor az jobban hangzik, de a 44,6 százalék is Európa-rekord” – mondta Orbán Viktor hétfő este a közmédiának adott interjújában a Fidesz választási eredményéről." Osztán hogy ez mitől európa rekord?
Mint ahogy az a fenti grafikából is látszik, a Fidesz nem döntött rekordot, legalábbis a sajátját nagyon alulmúlta, majd 8%-al kevesebben szavaztak rájuk, mint öt éve! Hogy ez szám szerint majdnem ugyanannyi szavazatot jelent, azt mindössze az hozza, hogy jóval magasabb volt a részvételi arány, sokkal többen mentek el voksolni, mint öt éve... S ez nem csak abból adódik, hogy Orbánék jobban mozgósítottak, hanem hogy Magyar Péter több mint 1,2 millió szavazója nem csak volt fideszes, vagy éppen (jellemzőbben) volt ellenzéki voksolókból jött össze, hanem a Tiszára olyanok is szavaztak, akik öt éve el sem mentek a szavazófülkéig! Szóval, akárhogy is nézzük: ez minden, csak nem nyereség a Fidesznek! Főleg, hogy két mandátumot is bebukta, hiába a világrekord!
Bukásban az MSZP-Párbeszéf-DK viszi amúgy a prímet, hiszen az öt évvel ezelőtti 22,66% helyett, összefogva is csak 8,1%-ot hoztak, s ez a differencia a holdról is látszott! Ebből nagy következményt még nem láttunk, hacsak azt nem, hogy a Gyurcsányné-val fémjelzett árnyékkormány befejezte a működését. Pedig hát... Ideológiai felelős biztosan van - had ne én nevezzem meg...
A Momentum, és a Jobbik is nagyon elfirkált, hiszen mindkettő kiesett az EU-s döntéshozó testületből. A Momentumban a következmény személyi felelőséget is hozott magával, a Jobbikban a vezető már nem vállalta a felelőséget, mert ugyan tisztújítás lesz, de az eddigi elnök minden tvábbi nélkül megméretteti magát. Ha most jöbbikos szavazó lennék, hát láma könnyűnek találtatna...
A Mi Hazánk sikere várható volt, hiszen a volt fideszesek, kigrott jobbikosok, veterán MIÉP-esek és gárdisták folyamatosan építgették a maguk kis euroszkeptikus bázisát... Mondjuk náluk éppen úgy nem látom értelmét az EP-be beülni, mint a Fidesznél, hiszen ha annyira utáják, minek mennek oda?
A Kutyákat (MKKP) pedig - hiába mondják viccpártnak - ideje komolyan venni! Fideszes fellegvárban szereztek polgármesteri helyet, és akárhogyan is nézzük, egyre jönnek feljebb. Nem kapkodva, nem túlfejlődve saját magukat, hanem a passzivistáik munkája révén mind többen ismerik meg őket, és a szabadabb gondolkozásukat.
No de visszatérve a Fideszre: Orbán önelégültsége már nem olyan igazi, egyre jobban látszik rajta a kényszeredettség. Bármit is mond, az nagy vereség volt most a számára, a pártja számára. S nagyhirtelen rájött, hogy a háborúval történő riogatás már nem menő, a sajátjain kívül már nem vevő rá senki. És a saját tábora is elkezdett zsugorodni.
Lesz-e új stratégia? Esetleg új vezetők? Két évük van nekik is, hogy csináljanak valamit, de egyelőre úgy tűnik, hogy a kihívójuk sokkal gyorsabban fejlődik fölfelé. Már csak azért is, mert a Fidesz éppen lejtmenetet kapcsolt... Csak remélni tudom, hogy a tömegbázis stagnálását, csökkenését nem hülye törvényekkel akarják majd kompenzálni...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Etniez 2024.06.11. 17:46:31
A Tisza inasba rakta a régi ellenzéket és bár nem tudjuk, merre úsznak tovább, de legalább eltakarították ezt az MSZP-DK szörnyet, sajos ment velük a Momentum is. A Jobbikért nem kár.
Gyurcsány-család sosem tudja, mikor kell valamit abbahagyni, ahogy most sem, mennek előre a szakadék felé, teljes lendülettel.
Végre érdekes lesz a következő két év, mert a Fideszt csak úgy lehet leverni, ha az ellenzék egy az egyben, teljes koordinálás alapján megy ellenük, kizárva mindenféle egyéni érdeket. Ilyet pedig egy 3-4 pártos szövetség nem tud, tehát egy vagy két pártra kell összehúzni az ellenzéket, ehhez még jó lehet a Tisza.
Én most kezdenék Orbán helyében aggódni, mert most tényleg valós a veszélye annak, hogy valami történni fog.
A magyar gazdaság a tönk szélén, szar jövőképpel, talán 2 éven belül már Bulgária is megelőz minket és tök utolsók leszünk az egész EU-ban. Ha majd osztogatni akarnak, akkor holnap el kell kezdeni a megszorításokat vagy akkora hitelt kell majd felvenniük 2026-ban, amihez képest még a gyurcsányi-elkúrás is bagatel volt.
Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2024.06.11. 19:05:17
A faszt. Persze lehet sokféleképpen nézni, de ha a közvéleménykutatásokat nézzük, akkor január óta ők is lejtmenetben vannak, és a választáson is kevesebbet értek el, mint a közvéleménykutatásokban.
Hogy miért rendre az idióták gondolják azt, hogy majd ők blogot írnak, és megmondják a tutit, meg a hülye index miért ezeket teszi ki, az is jó kérdés.
Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2024.06.11. 19:10:31
A Tisza meg széthullhat 2026-ig, és mert MP sikeresen szétverte a Momentumot, és meggyengítette a DK-t, ezért MP bukása után lehet, hogy egyáltalán nem lesz ellenzék. Akkor meg Orbán nagyon kevéssel is simány nyerni fog.
Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2024.06.11. 19:13:51
Ezek az ellenzék felszínes hülyéi, akiknek tényleg minden mindegy, csak Orbán bukjon. És amelyik párt nem tudja megbuktatni Orbánt, az a szemükben is hamar megbukik. Így volt ez a Szolidaritással, LMP-vel, Momentummal, MZP-vel, és így lesz a Tiszával is. Jön a globális felmelegedés. Ki fog száradni a Tisza.:)